Valahol messze állsz
egy piramis tetején.
Ruhád redőire homokot
szórt a szél.
Arcod fehér, szemed kék,
ealahol a láthatáron a sivatag és az ég
összeér.
A magasságok papnője lettél.
Nekem már nem fénylik,
csak a fekete remény.
Mit várhatok,
merő esztelenség.
Felérni hozzád én?
Nem él aki vár!
Él aki homokviharban is
teszi dolgát.
Néha a magasban mondj értem
egy imát.
Porszem vagyok, rám fújsz,
s utazok a homok tengerén.
Mondj értem egy imát.