Ablakom hideg eső veri,
sarokban ül a szegény Teri.
Vágyakozón tekint a tájra,
hátha arra téved az ő párja.
Komor felleg szalad az égen,
szeretőjét nem látta már régen.
Szeméből bús könny hull,
szívem a szerelem dúl.
Mátkája hiánya öli szívét,
nem érzi édes csókja ízét.

Távolra dobta őket a sors,
de szívverésük szapora és gyors.
Gondolataik egymást űzik,
szívükbe a szerelmet tűzik.
Fájdalmuk most elég nagy,
s köröttük a világ megfagy.
Rideg, gonosz és esős,
megjegyzésük csípős.
Ők azonban fittyet hányva,
egymás karjai közt megtalálva,
ráleltek az igaz boldogságra.