Leírni téged nem lehet,
lelked elvakítja szemem,
és kék szemeid tükrében
több ezer csillag fürdik meg.

E két szem kutat és keres.
De ó jaj engemet nem lel.
Kóborlok tovább és várok,
hogy szerelmem végre lásson.

És mindig mikor meglátom,
egyetlenegy szóra várok,
mely lelkem felrepítené,
s le, semmi se kényszerítné.

Siker kerget, s mikor elér,
azt szeretném, hogy te ott légy.
Láss engem, mint lovagot, hőst
ki küzd, harcol a jóért, s győz.

Bárcsak tudnád mit megtennék,
hogy te, szépséges, enyém légy.
Én tűzön-vízen átkelnék,
a világ végére mennék.

De az ablakon kinézve,
a komor őszt észrevéve,
elmúlás, s bú jut eszembe,
mert magam vagyok örökre.