Kanyarogva fut, robog az életvonat.
Percemberkék róják végtelenbe futó útjukat.
A peronnál vigyázz, nincs lassulás, nincs megállás.
Ha mozdulatlan maradsz, nem leszel más, mint
Végső lakoma,csaholva marcangolja szét tested
az idő vasfoga.

Nem menekülhetsz, nem pihenhetsz.
Lázasan forog a mókuskerék ezernyi létrafoka.
A tegnap tovatűnt mint egy villanat, s ha nem
Igyekszel, hogy elkapd a holnapot, szétpukkad,
S öledben válik semmivé, többé hiába kutatod.

Miért e sietség? Miért az ádáz, konok hajsza?
Lényed, s élted az elfolyó idő nyúlós iszapja,
Előbb vagy utóbb betakarja. Elfed, szétmállaszt
És elporlaszt a feledés. De addig indulj te is, ne
Tétovázz, ne várj, mert helyedet elfoglalja más.

Váltsd meg jegyed, nevezz be te is a nagy futamra !
Kapaszkodj a tegnapba, habzsold a mát, tedd magadévá
A holnapot konokon, hiszen Percemberke vagy te is
a végtelenbe futó életvonaton.