A levegő almazölden atöleli lelked,
fenn az égben ezer tarka pille száll,
a szél hajával tereli a méheket,
pihe-lágyan zümmög tavasz-éneket,
szemed elé virág-szőtte vásznat tár.

Érzed, mily kedves a napsugár?
Kézen-fogva, fűszalak közt hegyen vezet.
Hamvas szirmok árnyekában, a kicsiny madár
bájos dalát zengi ..., s egy csók rád talál,
a szerelem sugallata messzire űzi a telet.

Csillog a szemeden, elnyúlik szíveden,
édesen átkarolja derekad,
angyali hangon furulyázik, orcádon kacagon gurgulázik,
kényeztet, mint illatozó fürdőhab.