Mikor a szem sós vize gördülve ajkadra ér,
hang nem jön, csak csend, tekintet mesél.
Elmondja bánatát a lelked, szavak nélkül
véres szavakkal ró regét szívedbe emlékül.
Hangtalan csattan rá a lakatnak vas pántja,
te tudod már csak odabenn, vaj mi bántja?
Minek mondanád, hogy lásd a mosolyokat
mik fájdalmad énekére arcokon oszlanak.
Akkor hirtelen, mindenki úgy tekintene rád
mint lelkét adó, segítő, szentnek hitt barát.
Majd mikor háttal támasztod a nagy világot
mint hantra, lelkedre hordanak száraz virágot!


2008-07-28