Nem kérdez, csak jön, mint viharos este,
rendet borít, amit féltve rakunk.
Egy pillantás – s már nincs menekvése,
mert benne vagyunk… és talán elbukunk.

Nem mindig szép, s nem mindig gyengéd,
néha fáj, néha messze sodor.
De mégis visszahúz, mint szív a testét –
mert nélküle minden más csak torz és komor.

És ha egyszer csend lesz, s minden lehullna,
egy emlék marad, amit senki se vesz:
hogy volt valaki, ki a szívedbe nyúlt ma,
s a lelked mélyén örökre ott lesz.