Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Petró Árpád verse

Beküldve: 2024.03.04.
Ennyien olvasták eddig: 18
10 
Az éjszaka
Lángol a horizont messze égi máglyán,
hol összenő a zölddel a vörös karmazsin.
A Hold már helyet foglalt a csillogó trónján
és ezüsttel uralkodik a Napnak hamvain.

Hunyorgó csillagok kusza alakzatban,
mint égi városok távoli fényei.
Éjjeli égbolt kékes árnyalatban,
a világot mély ábrándba készteti.

Vadludak hada vitorlázva a magasban,
győzelmi jelként szeli át az eget.
Éjszakai hangoktól nyúl ugrik riadtan,
mély barázda rejteget lapuló füleket.

Álomba szenderül a rohanó világ,
csak a kuvik hangja hallik a távolból.
Bogarat rejt szirmaival a mezei virág,
elfáradt a rét a nappali zajoktól.

A liget lombos fái árnyékot vetnek
lábuk alatt nyugvó sötét tó vizére.
Hallgatom némán dallamát a csendnek,
őzgida telepedik bokroknak tövébe.

Fekete pillangó éji táncát járja,
halványan pislogó sárga lámpa körül.
A sötétség fátyolként telepszik a tájra,
hunyorog a Hold egy felhőcsík mögül.

Leszáll az éj erdőre, mezőre,
pihen a város a nappali gondoktól.
Csak nekem nem jön álom a szememre,
izzik az ajkam utolsó csókodtól.

Az utolsó lenne, vagy csak megpihentél,
hogy levegőért kapkodva erőt gyűjts szívedbe
És pihenés után újra átöleljél,
vállamra hajolva álom szálljon lelkedre?

Az éjszaka pajzsa biztosít védelmet,
a Napnak sugarától felhevült hangoktól.
Szoros ölelésed ad nekem értelmet,
megnyugszik a szívem angyali arcodtól.

És jöhet a holnap az összes terhével,
szédítő kihívások terheljék testemet.
Elviselek bármit szívemnek sebével,
hisz tudom, hogy éjszaka ápolod lelkemet.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére