Ha kell százszor futok neki, ha kell ezerszer
hogy bebizonyítsam szeretlek
hogy kételkedésed miből fakad
tudom
ismered a múltam
hogy miért is próbálkozom, hogy azt meghazudtoljam
gondolkodom, de nem tudom
talán talán egy valami, ami ezen hajt
valójában nem ismerek semmi bajt
a dolgok búját magamra vettem mindig
tettem azt úgy, hogy te ne sírj
tudom eddig mennyi adatott
és hogy mennyi jut még azt én sem tudom
bármennyi is az
sorok, amik csak azok
sorok, amik csak azok és nem engednek?
amik a fülünkben csengenek
„hagyja a dagadt ruhát másra.
engem vigyen föl a padlásra”
önzőségünk a szeretettből fakad
dobj el mindent és mond azt
Igen nem hagyom
nem és nem és soha
azt a napot elveszni ami csak egyszer marad meg nekünk
azt visszahozni nem tudjuk és soha nem lesz nélkülünk