Egy halványan fogó toll,
újabb eldobott papír.
A fájdalom epekedve forr,
kopár már a gyöngyöző zafír.

Emlékek? Állj... csak látszat.
Sebed épp most tűzben ég,
ne vonj magadat hallva vállat.
Tengerkék arcod még most is szép.

A holnap könnyezve vár,
talán még nem is sejted.
Lelked kiette, hol van a nyár?
Rántsd le róla a fájó terhet.

Talán Te magad vagy a vég,
nevetve nézz a napra,
el lesz fedve a sikoltó lék,
csak kérlek számíts önmagadra.