Régi emlékek hada, mint menyasszony táncol szívem peremén.
Távolba haladva remegve nézek a ködbe,
átgázoltak rajtam lelkemet porba lökve.
Pedig az a tánc működhetett volna a boldogság tetején.

Szívem szúrják a keserű gondolatok,
ha megértenéd a fájdalmam minden apró szeletét.
Hisz miattad nem látok színeket, minden napom egyre feketébb.
Érzem lassan megölnek a fáradt napok.

Ne vedd kérlek bántásnak szavam,
csak széttört szívem darabjai kiáltalnak.
Hol halott lelkek érzelmei virágzanak,
nem hallod már a fájó szavam.