Horizont peremén
csordogált a hajnal,
ferde sugárkéve
simult ablakomra.

Fényei szobámat
hangtalan pásztázták,
tükrömön áttáncolt
egy kósza fénysugár.

Mi tökéletes volt,
ott darabokra hullt,
egy-egy darabkáján
a hajnal zokogott.

Törtüveg gyöngyében
szeretet vacogott,
magányos szívekben
hangtalan bolyongott.

Megcsörrent a vekker,
kávéillat lengett,
lubickolt a remény
új napom fényében.

Magányos szívekbe
be-belopakodott,
szememnek tükrében
a hajnal letisztult.

Tiszta lapjaimon
a kék madár dalolt,
szeretet ölelte
körbe a világot.

Horizont peremén
felkéklett a reggel,
hunyorgott a szemem
fényes napsütésben...