Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Lelkes Miklós verse

Beküldve: 2021.07.29.
Ennyien olvasták eddig: 52
42 
Az ősz földje (Nikolits Árpádnak)
Ősz földje ez. Hajlongnak mind az ágak.
Egyedüllétén magányos virág
csodálkozik, halványul már a szirma,
s könnycseppes fény szűrődik rajta át.
Hallom, sokat dolgoztál, Ezermester!
S írtál is, gondolatban, könyveket,
- de csak magadnak. Bennem is a kérdés:
az író ír, de azzal mit tehet?
Fiatalon, miként egykor Petőfi,
még elhiszi: sokat. Később leül.
Körülveszi lóvásártér-valóság
kívülről és, lassanként, legbelül.
Idő irat velünk, e Nagy Felejtő,
és nem árulja el, hogy nincsen út
senkinek sem, szívszorító jövőkbe
visznek el szégyenteljes háborúk.
Van ellenpélda? Nem kétséges: nincsen.
Móricz Zsiga Bá', remek, bölcs paraszt,
igazat írt, s végül hány olvasó az,
akit könyve igaznál ott maraszt?
Elbúsult tél tart szomorú tavaszhoz:
Petőfi verse is díszlet maradt,
s a szavaival tolvajok, bohócok
ünnep táján a népnek játszanak.
Nagy lélek volt, nagy Költő, - s a magyarság?
"Szeretett népe" Petőfire vár,
hogy ezt-azt értse? Korántsem. E népnek
inkább költője Szabolcska Mihály...

No, mindegy az is, ami nem, hát végül
én azt írhatom csak, ami igaz:
ősz ágat hajlít, gerincet, s harasztot
zörget, - az ostobáknak szent a gaz.
Virág körülnéz. Halványul a szirma.
Menekülnek már nem hívő színek.
Itt-ott bogárka búvóhelyhez ballag,
s jaj elszorít egy távozó szívet.
Kiszámítható, egyszerű a képlet:
verem mélyén erkölcs és értelem.
S az ősz földjén csontig hatol majd penge:
villanó tőr-tél, - a történelem.

(2014)

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére