Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Kustra Ferenc verse

Térdlő szívvel esdek
Versben, európai stílusú haikuban, tankában és tíz szavasban…

Magas a kőfal,
Nekem ez várfal…

Magas nekem ez a kőfal,
Nem veszem be egy ugrással…

Minek ez a kőfal, kiabáltam rekedten,
De csak a süket csend kong, én már rég elvesztem…
Lelkem, tied a tét, emelj csak Te, helyettem.

Van nekem állandó sötétségem, azt őrzi várfal,
Mennék én át, de nem tudok… őszinte akarattal?!

Bölcsőm volt az életem…
Koporsóm lesz végzetem…

Ordításom hallatszana... másoknak szánnám,
Erőlködik lelkem, páriám… hangos némán...
Nem segít senki, rám se néznek, állunk bénán.
*
Helyben, csak állok
És nézek akadályra!
Halott rét! Virág?!
*
Csokorba szedve
Azok, halott virágok,
Törött vázában…
Én térdlő szívvel esdek,
Hogy a győztes én legyek…
*
Csendes szélviharban élek… vak, süketítő!
Napsugár is gyenge, nem engedi fátyolfelhő…
*
Közhely, amit ha nagyon akarok, azt elérhetem,
Sok ilyen közbecsapás kockásítja öreg létem…
Ha körülmények nem engedték… meg, soha nem éltem.
*
Lángoló bőröm
A könnycseppek égetik…
Szürke szivárvány.
*
Szürke szivárványban nem látom a virágok színeit,
Csak megyek, és öregen tépem száraz kóró gallyait…
Körülöttem látom pillék olyan szép mintás szárnyait.

Saját kerítésem lett a saját akadályom!
Körülményeim építették, oly nagyon fájom…
Megöregedtem, múltam... végzetem, tisztán látom.
*
Nincs már mit tenni,
Az öregség bajjal jár.
Segélykiáltás.
*
Rekedt hang hallik
A csillagos én alatt.
Kit sem érdekel.
*
Kiáltani a
Világba! Nincs, ki segít…
Érdektelenek.
*
Falevél boldog
A fán… Ősszel jő halál.
Ő még maradna.
*
Ősi fájdalom,
Lélek burkában az ék!
Nyílméreg cseppek.
Egyedüllét így csepeg!
Egyedül, nincs fergeteg.
*
Mit panaszkodni,
Nincs kinek! Mindenkinek?
Szeretet szorong.
*
Minek, kinek akarni, tenni, elmélkedni, várni?
Nyugdíjas, mi a fenéről akarsz Te még pofázni?
*
Nincs már segítség.
Harcot egyedül vívni…
Segítség, magam.
*
Bánat kiömleng,
Inkább titkolni kéne.
Értetlen mások.
*
Hatvanhét vagyok.
Én még mire várhatok?
Vágyak, illantak.
*
Saját kerítés
Lelki béke várfala?
Kőgát egy mentsvár?
*
Idő elfogyott,
Így mit várhat az ember?
Már nincs segítő.
Mások, lassan kihaltak…
Nyílmérget csak beadnak?
*
Nézem, ég szürke…
Szürkeség! Szintelenség!
Szürke öregség.
Szivárvány is már szürke,
Élet meg olyan kerge…
*
Esdés, segítség.
Hit, fakadó jövőben…
Múlt van! Jövőm van?
Már hatvanhét elmúltam,
Lesz még jövőm? Csak múltam…?
*
Helyben állva körbejárom a világom,
Tar mezőről szedem csokorba virágom.
*
Kőkerítés teteje messze… elérhetetlen,
Már a vadászkerítés is magas... Vélhetetlen…
De miért alakult így, ki tudja? Érthetetlen.

Bölcsőm volt az életem…
Szép csendben kell megöregedni.
Maradék szép-rosszat élvezni.
Koporsóm lesz végzetem…

Vecsés, 2015, november 1. – Kustra Ferenc

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére