A Pilis, igen! Fény-, s Árnyország szárnya
suhant, s - mint írtad - szinte Himalája
volt nekünk a hegy, amely messze nézett.
Homlokán kék ragyogtatott fehéret..
Ó, kis Költőnő! Verseiden akkor
mesék ámultak: sárkányos lovagkor
hajolt föléjük, s forgatták az álmot
itt is, ott is égszín katángvirágok.
Ösvények vittek és ösvények hoztak,
lengett léginge lepkés illatoknak,
madár idő röppent át nyárról nyárra,
lobbant pipacs merész láng-boldogsága,
majd tó ringatott ide-oda nádast,
s elszenderült harangszavas vasárnap..

Közben Nagymamád főzte az ebédet
a telken, hol kört írt le darázsének,
főzte és kész lett, meg is jöttünk délre,
csábításra is: gulyáslevesére..
Volt tükörben akkori arcod látom.
Mint csillogott a csend a csigacsápon,
mily kedvesen! Mily más világban éltünk!
Volt tükörben akkori álomlétünk..

Kisgyermekként mint szeretted a telket,
tájat, estét, ha csillagok remegtek,
vagy a hajnalt, ha piros hangok jöttek!

Az emlék gyakran olyan: tükrös könnycsepp,
kis gömb, de rajta mégis végtelenség

rejti s mutatja az embert, - a lelkét..

(2017)