Ó, a Te szájad, mellyel csacsogsz felém,
virágot szól az ámulat, az enyém,
s én, oly' merészen lágyan érintettem,
duzzadt íveihez tapadtam dermedten.

Az ajkad csókol ínyenc fogásokat,
finom ujjakkal nyújtva falatokat,
mi bemegy rajt', mind-mind tökéletes,
s mi kifelé jön, szép beszéd, negédes.

Csókoddal adtad igaz törvényedet,
előszobádba engedted férjedet.
Hálószobádnak mélyiben a csodák,
kéj és titok, szerelmes vacsorák.

Megeszlek kedves, annyira szeretlek,
úszik az ében, tűzperzselő percek,
egybe olvadóan, mindig újra kezdve
gyönyörben úszunk Vénusznak kertjébe.

Ó, a szemérmed, kislánynak a rangja,
behunyt pillákkal eszemet hullatja,
mikor Rád nézek, szívedben az asszony
megrezzen drága, így kell reád hasson.

Minden éjjelen újból meghódítlak,
ahogyan régen, csendben hívogatlak,
suttogó hangunk megtöri a fényt is,
ölelkezéseink szentté lesznek mégis.

Most nyitott szemmel hallgasd a vallomást,
egyetlenem vagy, soha nem látok mást,
Te vagy a menny, a földi ragyogás,
óriás lettél, mindened főfogás.

Erkölcsösségnek hőfoka szerelem,
tisztelet és öröm táncol a réteken,
zöld lagziba hívlak minden éjjel szívem,
hitvesi nászunk örök legyen, híven.

2017. október 24.