Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Lelkes Miklós verse

Nagyrét
Hűvösvölgy. Nagyrét. Szeptemberi nyár.
Szürke folt felett fényfelhős határ.
A kék fogyó, s növekvő. Hallgatag.
Erdő keretben ki-kisüt a nap.

Itt volt, egykor, munkásünnepeken
együtt dal, nyüzsgés, piros szerelem,
szónoklat, álom, elképzelt jövő,
játék, s szótenger: bízó, kétkedő.

Az út még ott. Csorbult kövön a tett:
lecigányoztak műemlékeket,
s rajtuk migránsvért kérnek ostobák,
kiket bábként tart felheccelt világ.

A rét? Szép, de egyszerre idegen,
ugyanakkor, hogy jól ismert nekem:
itt-ott katáng mutatja önmagát,
s cickafark bólint, meg szappanvirág.

Tudom, már én is idegen vagyok:
valóként illegetett látszatot
nem kedvelek. S vakhitet sem, mi át-
értelmez - érdek szerint - Bibliát,

s a Szeretetből végül mi marad?
Csupán csak alamizsnás pillanat,
mit kifosztottak kalapjába dob
a Kéz, míg fent röhögő tolvajok.

Indián nyár? Hát, arra gondolok:
indiánoknak nem sok jót hozott
Kolumbusz, s később mennyi bú akadt
ott, és ma is vad még a Vad Nyugat,

s mikor céloz szuper coltjaival,
távoli tájon mindjárt ott a baj,
bősz bikaszem mily vörösen forog,
s milyen önteltek az új cowboyok!

Nagyrét. Padok. Időnként emberek
el-elfutnak. A Sors elé? Lehet.
Vagy Sors elől? A mozgás jó. S a cél?
Ki továbbjut, mily csillagot remél?

Egy könyvből kicsit olvasok. Lehet:
egy másik Könyv meg olvas - engemet.
Nemsokára már ki is olvasott..
Mit hagyott hátra még? Egy-két lapot?

Akárhogy van: most látszat ez a Rét, -
valóját elfedik hamis mesék.
Jó mese jó, de a rossz mese nem, -

mégis rossz meséké a győzelem.

(2017)

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére