Kopott asztalom tetején
hófehér papír lapul.
Már éjfélt is üt az óra,
fejem álmatlanul rója
eszmecserém,
magam vagyok.

S a papírlapot
némán koptatom.
Befedve kék színű
tintával, a betűk rajzait
olykor egy mintával
próbálom leírni gondolatom.

Mi csak, egy vagyon.
Kimondatlan szózatom
jobb ha meghagyom, hisz
jól tudja.
Mert nevetve mondaná :
szamaram..

Nem bántón, lázadón..
S én zavarban, de mosolygok
csípős nyelvén.
Mérföldekkel távol innen s megyén.

Pedig suttognám szemébe...
ajkait millió csókkal fedném be.
Kezem arcát érintve áldanám
a szó, ártalmatlan erdejébe.

2013.09.07.