Vágy lehet, persze, kedves, békés kunyhó,
hol zöld örül, s hozzá hajol a kék,
s az többet ér, mint elefántcsont tornyom,
amely felett madárszárny-messzeség.

Ez a torony már csupán mesét őriz,
időt, mely volt, és eltűnt hirtelen?
Lent, körszínpadon, erkölcsi halottak,
s játsszák mi becsületnek idegen.

A toronyból múltba, s távolba nézek.
Tág világot megégető jövőt
jeleznek futó fények, robbanások,
bűn-szónokok, igazban kétkedők.

A júdásokat, lent, mind kifizették,
de pénz, s hitványság újakat teremt.
Egy-egy kitartó toronynak csak esték
reménye hoz csillagos végtelent.

Torony nélkül is látni: háború lesz,
tűzvész-idő, - ezt az érdekvilág
titkolja bár, az ördög már talárban,
s dicsérik őt hamis litániák.

Az őrült bajszos sok utódot nemzett:
kis és nagy aljasokból hány sereg
pusztít a Földön, s hány pokoli isten
ad kezükbe új, s új fegyvereket?

A nép? Vágyában olykor szinte isten,
de, ha villámlik rossz irányú ég,
önérdeke ellen szavaz, öl, akaszt, lincsel, -
megtévesztett, nyomorult csőcselék.

A Te Tornyodból talán nem is látni:
bajra baj jön, s még rosszabb közelebb?
Egedre mást vetít álarcos isten?

Mily isten az, ki bűnökön nevet?

(2017)