A VÉGTELENBEN

A végtelenben minden kis sziget,
s ismert tájak is ismeretlenek.
Ismert, s nem ismert végesben se jobb,
s ez mit súg neked, ha átgondolod?

TAVASZBAN

Nem elég, ha virágfény útra kel:
segíts neki, - szívedig érjen el!

HISZED?

Hiszed: istené olyan égi jel,
mely tőled imádatot követel?
Ilyennek nem tartok jelet, időt,
ha üldözteti lent a kétkedőt!

HA HÁBORÚ JÖN..

Ha háború jön, benned is ott az ok:
múlt rossz meséit rosszul hallgatod!

KÉRDÉSEK

Ki tudja: hányszor volt fenn nap, s a hold?
Ki tudja azt, hogy hány Keresztfa volt?
S hány sziklasírba zártak életet
halottból hasznot húzó érdekek?

DIÁKJAID

Hány tanév értelmetlen szünidő,
ha ily keveset tanítsz meg, Idő!
Hallgasd csak távozó diákjaid:
téveszme, tévút, - s tudatlan a hit!

FÉNY ÉS CSEND

Csendből kibújik, s elbújik a nap.
Fényben, árnyban egyaránt nézd magad!
Együtt is nézd szín és árny szárnyait:
szálló világuk összetartozik.

HA TAVASZI SZÍVBEN

Ha tavaszi szívben ott szép mese, -
minden évszaknak édes gyermeke.

HÍMES TOJÁS

Az Ész, és Kéz, s Szív rajta dolgozott,
s a szépsége egy múltból átragyog,
s ha elgondolkodsz, ott terem talán
biztatás is a jelen asztalán.

LOCSOLKODÁS

Hideg vízből gyöngysor a hajra száll.
Népszokásból a lánynak ez kijár.
Nagyot visít, lehet, hogy megijedt,
de hangjából öröm is kinevet.
Hány más öröm ilyen félkész-egész:
kis félelem, amely nevetni kész!

RÓZSABOKOR

A kinyílt rózsa álomútra hív,
s szívig ível színe, gyönyörű híd!
Bár bennem már csak szakadó hidak,
egy szín öleli csillagaimat.
Csillagaimnak hagyok itt mesét,
amelyben ott valóság-messzeség.

(2017)