Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Cinege verse

Emlékek lángjai
Szívembe beleégett nyomok, mit itt hagytak az esztendők,
Emlékek lángolnak a sírban, mik soha nem felejthetők
Lelkembe végleg beleékelődtek, mint sárba a lábnyom,
Mély érzés szálldogál bennem, és repül gyönge angyalszárnyon.

Nem történhet meg már, mi egykor maga volt a boldog mosoly?
Elhalt örömnek fája, földjéből nőtt ki a bú, s oly komor
Ágai szorítják, tüskéi sebzik roncsolódott szívem,
De egyszer meggyengülhet minden szúrós gallya, én ezt hiszem.

Nem lehet... minden öntözés a régi földön hiába volt?
Nem hallotta lelkünknek közös szavát, mint kriptában a holt?
Hogy ez mégis tarthat örökké, hosszú éveken át hittem,
És ami nekem egy keskeny levélnek tűnt, az volt a minden.

Reménnyel teli szívem figyel ki cella rácsai mögül,
A volt fánk tűzvésztől sikoltozva őrjöng a börtön körül
Az izzó parazsak azt szeretnék, hogy ne maradjon semmi?
Hogy amit eddig érte megtettünk, lassan látsszon elveszni?

Hisz ennek nem így kell történnie, a múlt visszatér egyszer,
A történelem ismétli önmagát, ilyen ez a rendszer
Felgyújthat mindent, megragadhat minden esélyes alkalmat,
De a históriánk a szív könyvében örökké megmarad.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére