Egy öreg varázsló
Ifjú felesége
Mindig csókra vágyott
Szerelemben égve,
De nem kölle néki
Csókjával a vén,
Hanem csak egy csinos
Fiatal legény.
Az öreg beh sokszor
Óvta a menyecskét,
Hogy az tilos csókok
Bűnibe ne essék.
Így szólt: „Ím, nagy átkot
Szabok én ki rád:
Ahol csókolóztál
Fakadjon virág!”

Maga volt az asszony,
Varrt az ablak mellett,
Besurrant egy kópé,
S volt csók, mennyi kellett.
Fehér télen volt ez,
Szél fútt hidegen –
s ím, jégvirág nyílt az
Ablaküvegen.

Nosza a menyecske
Buzgón törülgette
S egyszerre csak ott állt
Az ura mellette.
Menten abbahagyta,
Fülig elpirult –

Perc múltán az ablak
Megint kivirult.
„Asszony, csókolóztál!”
Örege ráförmedt –
S megverte szegénykét,
Hogy az csak úgy görnyedt.
Mond a nő magában: „Oh, én ostoba,
Már nem csókolózom
Ablakban soha.”

S mikor ura elment
S jött a szeretője,
Kimentek bolyongni
A nagy hómezőre,
Csók közben kacagtak:
„Fehér a világ,
Fagyban, jégben, hóban
Nem fakad virág!”

Aggodalom nélkül,
Egész hosszú télen,
Vígan csókolóztak
Úton és útfélen.
Ah, de a sok csókbul,
Mi lett a haszon?
A mező virágban
Jövő tavaszon.

Amerre a szem lát,
Virág nyílott bőven,
Virág a mezőkön,
Virág az erdőben.

Hol csak egy csók lángja
Télen kicsapott:
Ragyogott ezer szín
S égtek pipacsok.

Sarlót kap az asszony,
Vágja a virágot,
De az ura immár
Vad haragban áll ott.
S elnémít örökre
Csókos ajakat,
De porábul is csók –
Csókvirág fakadt.