Vonulatai magasan felhőkkel dacolva ezernyi ága, fája a zord idők dacára mindig állja.
S Te ki az ég felé a felhőkbe meredsz
Te csak suttogsz ott a kéklő hegyen.

Ezernyi fának egyetlen ága Te vagy..
S rezzen az ág, de nem mintha madár szállt volna rá csendesen.
Éles a fájdalom...és a fájdalom nem szűnik az ágat fűrészelik.

Te éles kínnal megvált fa darab,
Hegy fennsíkján heversz egy magad.
Hirtelen megfog egy gyermeki kéz
S a tábortűzben ezernyi szikra felemészt.
Pernye leszel..

A hegy nem felejt el...
Apró szemcsés hamudat felkapja a szél
A hegy beszél...
-legerősebb fa nő majd belőled, s Te köszöntöd tavasz virágával az erre kelőket.