Az ünnep mindig gyorsan elvirágzott.
Aranytenger alkony lobbantott lángot,
majd kötelesség csillagútját rótta,
s halvány fehérré lett elégő rózsa.

A Te világod is bánattal telt meg,
amikor újra megláttad a kerted,
esti rigóhang árnyékokra csattant, -
s pusztult a szépség minden pillanatban?

Tettek? A vers, ha szól is, tehetetlen?
A világ ...

Az égen fehér bárány, -
szél vitte áldozat:
a zöld feletti kékben
lehet, hogy önmagad?

Tavon tükörtánc indul,
s parttól partig világ
vidámít látszat felszínt, -
s ki az, ki mélybe lát?

Csendre hangcseppet hullat
madárszemű jelen, -
de párolgó varázslat
nevet könnyeiden.

A költő kicsit isten?
Megáld új ...

Aranyeső - önkellető
virága a tavasznak -
giccses sárgáját zengeti:
- Nyíljon ki minden ablak!

Ám felkéklő ibolya rét
színében ott volt álmom:
szépség, könnycseppes csillogás, -
varázslatos világom.

Elindulnak félénk utak.
Fent a végtelen bátrabb,
s hozna fehér felhős tavaszt
a tájnak és magának.

Verset írnék, de ...

Május felé megyünk. Még április van.
A kert emléke úszó fénysziget.
A madár szétnéz. Ugrik, másik ágra.
Árnyékfoltokon hangja átbiceg.

Csak a fény él, és testvére, az árnyék?
Rezdül a lég, de minden hang halott.
A kérdésekből épül fel a lélek.
Azt hiszed róla: halhatatlanod?

Május. Küzdelmek. Mátyásföldi utcák.
Mitől is ...

Ha távol tavasz télbe jön:
szikrás szőnyeg hógyönyörön,
varázsszőnyeg, mely szállni kész,
lángot gyújtó szépség, merész.

Olykor egy vers is épp ilyen,
hirtelen tájként, szívemen.
A csend csengőket szerteszór,
s felébredt hó dalol, dalol..

Lehet, nem lesz több tavaszom,
de most a hódalt hallgatom,
valót, mi nincs, nincset, mi ...

Kakukkfű illat emléke a tájon..
Hol vagy, Tavasz, álmot ébresztő Álom?

Hol vagy, fényvizek tükréből kinéző,
kéklő égbolt arc, csodát hívő, kétlő?

Hol vagy, Idő, Te, égő szemű Ének,
zöld zengése szél hozta Messzeségnek?

Hol vagy piros Szépség, vágyaddal? Hajnal
felnő majd benned, virágdiadallal?

Hol vagy, Te, Táj, mely ...