Lassan-lassan búcsúzik a Tél a tájtól,
bár még néha csípős, hűvös léggel dacol,
de a vége itt érződik már a közelben.
Kinyíltak már a hóvirágok a kertünkben.

Érezni, hogy a Nap ereje is növekszik,
hiszen a Kikelet lassacskán közeledik.
A rügyek egyszer csak-csak kifakadóban.
A Tavasz itt van már szinte a kertajtóban.

Megjött az első hóvihar, a szél segítségét kérte,
Tán’ gondolta, hogy embernek ezzel tesz kedvére…
Már hóleplet is kell lapátolni… ha olvad, mi végre?

Fehér havazik.
Megfagy a gondolat is.
Remény mindent beterít.

Fagyott gondolat.
Remény terül fehéren.
Kopog a tél. Havazik.
*

Reggelre a hóvihar eláll, de hideg, mindet ...

(3 soros-zárttükrős)
Mély, szinte halotti csendet sugall a sűrű hóesés,
Miközben rettenetesen hideg van és nem oly’ kevés…
Mély, szinte halotti csendet sugall a sűrű hóesés.

(10 szavas)
Hull a hó, ragyog a táj,
Fénylő csendben valami fáj.
*

Hó
Ha hull,
Elbűvöl.
Lábam alatt
Csikorog a hó.

Csikorog a hó
Lábam ...

Fent esőfelhők az áttetsző fényben:
szürkét fehérrel elegyít az ég.
Lent zöld a táj, de rajta téltől álmos,
messzeségét el nem hitt messzeség.

Hány versben fel nem ismert Messzeség van,
mit a nép látni máig képtelen!
A lelkek mélyén fel nem ébredt hangok…
Eljön-e értük a történelem?

S milyenek lesznek? Pirosan kiáltók,
ha ...

Egy madár még kiáltott.
Miért, hol, - nem tudom.
Hozzám csak rekedt bánat
jutott el hang-úton.

Kis fény ágakon áttört,
de sötétlő világ
már építette körben
a labirintusát.

A mezőig kiértem,
de már süllyedt a nap,
s egy-egy virágra szórt csak
könnycsepp csillagokat.

A lélek még nem ért meg, -
s így, tudtam: mit sem ...

Bágyadtság látszik szerte a tájon,
az égen, az egész világon, bokrokon, fákon.
a tél már elfáradt, pihennie kéne.
Hadd jöjjön már végre a tavasz a helyére!