Elvirágzik a kertben az összes virág.
Lassan őszbe sárgul az egész növényvilág.
Finom, érett őszibarackok mosolyognak a fákról.
Körülöttük rovarok zúgnak.

Az ősz gyümölcseinek finom íze a számban széjjel omlik.
A dús szőlőfürtök érettsége egyre csak fokozódik.
A Természet a sok kerti munkáért bő szürettel fizet.
Az őszelő ...

Nézd a vöröslő eget, ahogy a lenyugvó nap ránk tekint,
helyet adva az éjnek, a holdnak, tompa fénnyel búcsút int.
Perzsel még az ég alja, őrzi a hatalmas fény itt jártát,
aztán sötétbe borulva, a menny, a holdnak tárja szárnyát.
Gyönyörű a város, ezernyi lámpafény ragyog,
elcsendesült utcák, sötét házakon, fénylő ablakok.
Megpihen a táj, ...

Már rőt avar zizeg talpunk alatt,
és elborítá erdőnk útjait.
Van közötte sárgásbarna, s zöldes,
de összességben rozsdabarna mind.

Míg lágyan hull a fáknak levele,
mintha egy-egy könnycsepp lenne az.
Egy siratódalt dúdolgat a szél,
téli álmot hoz majd, s új tavaszt.

Ne sírjatok ti ligetnek fái,
hiszen büszke derék ...

Felhők szaladnak. Házikónk
habfüggönyét szél lengeti,
zizegteti halk-hűvösen
az ócska könyvek lapjait.

Hűs hallgatás és hű mosoly.
Fehér ruhákba öltöztünk.
A tiszta szív derűs dalát
csobogja künt a lassu víz.

Október, csend és szerelem,
halvány, borús táj, életünk -
Mikor zengek már rólatok
el-nem-mulandó ...

Utcákra és terekre
szálldos a könnyü, halk hó
szitál és leng kavargó
pelyhe.

A végtelent söpörve
táncol, újra meg újra,
végül fáradtan hull a
földre.

Az álmosarcú nagy sík
fölött halotti formán,
tetők, kémények ormán,
alszik.

A csend világa áll ma.
Kinyújtózik a földön
felejtő, ...

Ki zengi e nagy század erőseit
S omló trónusait? ki Agamemnonát
Korunknak s Aulis áldozatját
S Iphigenia szemérmes arcát?

Feldúlt világunk üszkeit, a Tridens
S villám ostromait, a lerogyott gigászt,
A megrepesztett Kalpe szirtját
Pindari láng-ajak ömledezze;

Ti, oh szelídebb égiek! akiket
Keszthely ...