Gyönyörű, de hideg a téli este, lehullott a felhők legelső hópelyhe, aztán kavargón, szikrázva lassan a többi, mintha hófehér takarót akarna szőni. Hullott a hó gazdagra, szegényre, hullott a házak pis logó szemére, lett a világ smaragd és gyémánt, hozták a gyerekek a korcsolyát s a szánt, a tél öröme szíveket melenget, s forrónak érezzük a szikrázó jeget.

Gyönyörű őszt élünk
legyen ezért vidám kedvünk.
Bár a hajnalok fagyot hoznak,
van még ereje a napnak.
Lassan jön csupán a reggel
mire a legtöbb ember felkel,
ám a korai ébredők
és a későn ágyba fekvők
már érzik a hideget,
az osonva közelítő telet.
De napközben szép idő vár,
még jó meleg a napsugár
lecsalja a ...

Haragszik a szél,
fut,rohan a tájon,
átsiet az erdőn,
szalad a síkságon,
megbotlik egy fába,
el is esik szegény,
lett is seb a szél kérges tenyerén.
A nap mögé bújva ápolgatja ő,
nem is szalad többé,üsse meg a kő!

Felém int az őszirózsa.
Szép virágjaival mintha
felém biccentve hívogatna,
pedig csak a szél ringatja.

Őszi szellő lengedez a környéken.
A Nap már gyengébben süt fenn az égen.
Bágyadt fényei játszanak szerte a kertben.
Hűvösödik a lég egyre erősebben.

Szőlőtőkék mögül fehér virág látszik.
Az őszi Nap felé mutatja szirmait.
Csodálatos dália ami itt fehérlik.
Bár az idő már hűvös, a múlt nyarat idézi.

A Nap melege már elfogyóban.
Mézédes szőlőfürtök vannak a kosaramban.
Valaki csenget. Indulok azon nyomban.
A tél várakozik már a kertkapunkban.

A fák nem lépnek tovább,
Ha kérgüket rozsdás szög döfi át.
A fák nem sírnak sós könnyeket,
Ha durva kezek rázzák zsenge törzsüket.
A fák nem kiáltanak, nem szitkozódnak,
Ha köréjük szögesdrótot fonnak.
A fák nem sikoltanak, nem jajgatnak,
Ha kegyetlen balta él vágja át életfonalukat.
A fák nem szólnak.
A fák némán zokognak.