Hópihék szállnak a járda ragadós sarába
és ott maradnak egy nagy, szürke tócsába olvadva.
Ez a tél fura, olyan, mintha késő ős volna.
Mindezt némán nézem az ablakunkban állva.

A felhők sötétszürkék, hóterhüket eleresztik.
Az el is jut a mi házunk előtti járdáig.
Ott aztán, amint mondtam, mind egy tócsába hullik
és ez így megy ...

Boldog szívvel várom a jövő havazást csendes, őszinte örömmel,
bennem a régmúlt budatétényi gyermekkorom ötlik fel.
Magam előtt látom, ahogy apámmal húzzuk a szánkónkat
és topogva, csoszogva tapossuk együtt az utcai havat.

Akkor is örültem a télnek, a szép, csillogó, fehér hónak,
de most már igencsak szükségét látjuk a ...

Ha az égen a csillagok már hunyorognak,
Kiborult parazsak csuda égi mezőn.
Kicsi angyalok jönnek elő, seperészni:
Idején van az égen a hajnal- idő.
Pityereg csak a gólyafi, álmosan ébred.
Mit eszünk? Az ebédem? A béka-kajám?
Szapozázza a kérdezeket, csak a vége:
Hova ment? Vajon hol van az én anyukám?

A szőlőtőkék mögül fehér virág látszik.
Az őszi Nap felé mutatja fehér szirmait.
Csodálatos dália az, ami fehérlik.
Bár az idő már hűvös, a múlt nyarat idézi.

A Nap melege már lassan elfogyóban.
Mézédes szőlőfürtök vannak a kosaramban.
Valaki csenget. Indulok azonnyomban.
A tél várakozik a kertkapunkban.

A Természet koncertjén a szél basszustubázott.
Ameddig buzgón fújta, ember, állat fázott,
majd a zeneszünetben minden esőtől ázott.
De most a Nap tör utat e felhős, sáros tájon.

A jótékony napsugár megjöttével minden felélénkül.
Mindenki melegségre vágyva a rég várt Napra kiül.
Bár még a szél mély hangú basszustubája ...

Júniusi kérész élet
a folyóvíz tetején,
Tiszavirág életében
az utolsó esemény.
Évekig a felszín alatt
biztonságban élhetett,
biztonságát alá hagyva,
holdvilággal érkezett.
Talán tudja, a felszínen
várja őt az imádó
párzás után virággá lesz
a vízre hullt imágó.