Az őszi Nap lágyan simogatja a kertünk pázsitját
és sárga levélbrokáttal takarja be a kertet magát.
Egyelőre a Nap még elég erős melegét szórja a tájra,
de már a hajnal csípős hűvössel virrad az új napra.

Aztán a köd lassan felszáll, a hűvösség múlik
és a levegő a Naptól lassan felmelegszik.
Nem hiába! Most már eljött a szép ősz! ...

Csak hull, hull a nyári zápor,
Illata, és minden cseppje mámor.
Szeretem az eső lágy illatát.
A poros föld issza minden cseppjét.

Az eső mi áztatja a porózus földeket,
A felhő éltető nedvétől az egész föld megremeg.
Lágy, csendes és langyos eső ez,
Miben még én is megfürödnék délben.

Halkan hullik alá csak az ereszben ...

Szélben ringó rózsák mind arról beszélnek,
amelyek az ember szívében élnek.
Mesélnek a viharzó szerelemről,
regélnek a szelíd, csendes érzelmekről.

Szép, szerény szirmaik fénylenek,
boldogságot gerjesztően élnek.
Ezenközben ezek szépen, csendben
ott díszlenek kint, a kertben.

A Hajnal Tündérek fénye tábortűzként lángoló,
élénken csillámló, bár múló, de mégis
igen nagy fényerővel a hajnalt bitorló,
bár leszedték, de mégis látható, csontodra vetülő

a kora reggel szürke fényű bőréből előugró,
az éji álom után szemedre szürke fényként ülő,
új nap igen szép reményét, csalfa ígéretét ...

Megmosakszik a föld,
megmossa lányait, fiait,
törülköző a nap,
letörli könnyes arcodat,
majd megfésül a szél,
eső után,
oly szép és ifjú a Világ.

Érik a szőlő. A bogyók duzzadnak
következtében ennek a perzselő Napnak.
Az őszibarackok is érnek a fákon
bőséges termés beérését jóslón.

Nem csoda, hogy így van, hiszen itt a nyár!
Teljes szépségében ragyog e csodás táj!
Terméseivel fizet a sok-sok növény.
Nagyon jó ábrándozni a szépség tengerén!