Amikor a fecskék
messze-messze szállnak,
hideg szél tapossa
a tarka-barka tájat.

Új ruhát ad reá,
vörös színű álmot,
kergetőző leveleket,
halkan síró fákról.

Madárdalt elaltat,
tücsköknek zenéjét,
Nap tüzét eloltja,
szelídíti fényét.

Hűvös éjt kavargat
az ásító tájra,
kikeletig ő lesz ...

Bágyadtan néz a nyár,
arcára avar ül,
levetkőzött fákkal
békésen szenderül.

Elcsitul a rigó,
varjú lesz a dalnok,
besurranó Őszanyó
átveszi a lantot.

Zümmögő széllel jön,
fakó napsugárral,
betakar ő mindent
ködös fátyolával.

Szeméből dér pereg,
csipkét ver a tájra,
hófehér ruhát ...

Csattog a metszőolló. Itt a szüret!
Étkezésre csábítanak a szőlőszemek!
Alakjuk szépséges, sőt, mi több! csodálatos!
Ízük felséges, nagyon finom, varázslatos!

A múlt évek munkáinak eredménye
csúcsosodik ki abban az ízélményben,
ami kizárólag akkor mutatkozik,
amikor a számban a sok szőlő szertefoszlik.

Íme a múlt munkája ...

Süvít az őszi szél, beletúr gyér hajamba,
Átfújja elgyötört testemet, korbácsolja.
Fázom, összébb vonom kabátom a mellemen,
Fölnézek az Égre, fellegek versengenek.

Ültemből felállok, tovább megyek, merengek,
Arcomba bogarak, szikrázó homokszemek.
Testemnek ütköznek, ám kínt okozva fájón,
Hulló satnya falevelek, tört ...

Az őszi Nap lágyan simogatja a kertünk pázsitját
és sárga levélbrokáttal takarja be a kertet magát.
Egyelőre a Nap még elég erős melegét szórja a tájra,
de már a hajnal csípős hűvössel virrad az új napra.

Aztán a köd lassan felszáll, a hűvösség múlik
és a levegő a Naptól lassan felmelegszik.
Nem hiába! Most már eljött a szép ősz! ...

Csak hull, hull a nyári zápor,
Illata, és minden cseppje mámor.
Szeretem az eső lágy illatát.
A poros föld issza minden cseppjét.

Az eső mi áztatja a porózus földeket,
A felhő éltető nedvétől az egész föld megremeg.
Lágy, csendes és langyos eső ez,
Miben még én is megfürödnék délben.

Halkan hullik alá csak az ereszben ...