Megmosta felhő haját
az ég,
megrázva fejét,
vízgyöngyök
hullnak szerteszét.
Mélyek most a színek,
vörösek, barnák, zöldek,
betegségbe szőtt levelek
újra lélegeznek,
és örömtáncot járnak
a százszorszépek.

Télnek múlása életet szül,
pacsirta hangja dalra csendül.
Napsugár játszik,vígan perdül,
lelkétől a táj díszbe zsendül.

Üde zöld ruhát kap,harmattól ragyogót,
mezítelen fákra rügyeket,pattogót.
Újjáéled minden,minden mi szunnyadó,
ölükbe olvadva pihen le Hóanyó.

Séta az erdőn át


Elindultam egy szép napon,
föl a hegyi úton át,
egyedül mentem, de jó nagyon,
hogy enyém lett most az egész világ.


Béke volt, s csend honolt,
az egész vidéken át,
csak pacsirta szólt a fák között,
kis méhecske szállt tovább.


A fáknak a lombjai közt
fénysugarak törtek ...

Hajnalodik

Hajnalodik már,
csönd borítja a tájat,
csak a holdvilág,
mi még fényesen ragyog


De lassan már,az is
eltűnik az égről,
mint a körülötte
lévő csillagok.


Hideg szél fúj,
éji eső után,
minek nyomait cseppként
őrzik a fák.


S a napsugár,
lassan felmelegíti,
mit ...

Csillogó fényed odafent,
Mint napsugár az égen,
Tündököl le rám,
Holdvilágos nyári éjszakán.

Ballagok fénycsóváid nyomán,
S tova száll az álmom.
Mert lassan véget ér,
A csillogó égi boldogság.

Átölel, körülvesz, ringat engemet,
gyógyítja megsebzett, fájó lelkemet.
Simogat, ölbe vesz, magával ragad.
Felemel, megbocsát, mindig hű marad.

Egyre vár, egyre hív, szólít csendesen.
Magához csalogat, csábít kedvesen.
Mámorban úszva fekszünk, kéz a kézben,
így forrunk eggyé, egymás melegében.

A víz a szeretőm, így van ez ...