Csermely zúgdos a zöldellő halmokon,
Hélios tűrődik fényesen, ragyogón.
Lenn, a virító réten nyáj legel csendben,
Itt-ott egy kos kolompja hallatszik
E délutáni nap vidám derűjében.

Amott a forrásnál Philis korsajával babrál,
Megtölti, közben énekel annak széles kávájánál.
Hallgatom tűnődőn egy fatönkre ülve,
Amíg el nem tűnik a bársony ködfelhőbe.

Ilyen szép égi tündért nem látok talán,
Bejárhatom a földet röviden és hosszán.
Láthatok sok-sok várost és leányt,
De Philist már nem látom, álom volt csupán!


1980. július 10 csütörtök. (az eredeti változat.)