Voltak éveim
Évtizedeim
Örömben
Bánatban
Kacagásban
Ölelésben
Sírásban.

Most
Vegetálok.
Közömbös a nap mint nap
Egyforma a tegnap és a holnap
Sokat pörögtem
Éltem és szerettem
Csókoltam
Karoltam
Nevettem
Daloltam
Mindig szívből láttam.

Elfogott a félsz mámora
Rámtelepedett az ész zápora
Lelkem megkötötte az értelem
csúfsága
S testem sújtja nyavalyák záloga.

Adnám a zálogot vissza...
Nincs ki általvegye
Nincs ki bizományban
tallonban tartaná.
Tallonban tartaná
S őrizné
míg látnám
szükségét
miként ez volna utolsó
kincsem
mire szükségem légyen.

Pörölök magamban
Pörölök magamnak

Bolond lány
vagy
kedves.
Olyanra vágysz
ami nem létezik
Olyanra vetetted
tekinteted
ami megvolt már neked.

Ha túl sokat kívánsz
letilt a gépezet!
Álljt visít az összes szerkezet.

Csak az ostoba ember hiszi
hogy az idő kusza-gátlástalan
kereke
képes visszafelé forogni.

Beléptem a labirintusba.
A kijáratot keresem
mióta megszülettem.
Ha olykor elakadok egy-egy
fordulónál
látva a kínálkozó
lehetőséget
többirányba
Inkább megállok
Leülök.
S bambán szemlélem az
ösvények engem
hívogató
nekem integető
kéjesen vibráló
csalósan igazul
kecsegtető
szavak nélkül
sokatmondó
lehetőségét.

Mostanában
épp egy ilyen
keresztezővel
dacolok.
Türelmes és kitartó.
Én is.
Csak ülök
és
nem tudok
továbbindulni.

Talán...
mert közelinek érzem
a labirint
végét?...
Talán...
tartok attól,
ha most felállok
és elindulok
Azonnal kitalálok belőle?!

(2010.január)