Novemberi reggelen ült a fejem felett
Egy nagy fekete madár.
Holló volt? Vagy varjú tán?
Nem tudom, de mindegy is már.

S adta azt a jellegzetes hangot,
Fekete szemei ide-oda tekintgettek,
Vajon mit nézett, vajon kit nézett?

Tolla kissé csapzott volt,
Mint aki már kicsit öreg
Színe fakó, nem úgy mint a
Ma született ...

Meggyógyít az üdő, jobb orvos nincs az üdőnél:
Az teszi lassúvá sziveinknek gyors dobogását,
S a feledékenység hártyáját hozza sebünkre;
Vagy ha nem úgy, gyógyít mint tett a durva csomóval
Nagy macedo Sándor: ketté ront, s elmegy előlünk.
S mely kebel égett és panaszit hallatta világgal,
Nem dobog a földben, nem vár, nem retteg ...

Nemrég írtam azt, hogy süt a Nap,
de lassan vezettem a tollamat,
mert a felhők mögé bújt el a Nap
és csak a borús idő maradt.

Színüket vesztik
zöld levelek,
érzik a hűvöst,
és a telet.

Eljött az ősznek
hideg szele,
harmatos fagyos
könnyek vele.

Gyöngyöket sírnak
holdsugarak,
cseppbe zárt fények,
egy pillanat.

Múló időnek
ősi jele,
átlátszó vízcsepp
reszket bele.

Tündököl, csillog
kristályosan
ezerszer ...

Ültömben,
Szemhéjam alatt fénycsíkokká alacsonyodnak az autók,
Sötétben derengő kupolák mozognak,
Melankolikus ritmusban tekergő gépállat,
Vacsorát ettem nálad.

Abban van a vers hatalma,
Amit akarsz, de nem kapod meg ma!
Bókol nekem, kit úgy hívnak Untat,
Cseppként esik a Gyűlölet.

Nyelvét csorgatva,
Rám könnyez a ...

Az ősz fénye tör utat a fákon.
A zöld levéltengert sárgítva
lassacskán hódít teret a tájon.
De a Nap még erejét mutatja.

Érezni, hogy az éjszaka már kissé hűvösödik,
ám a Nap melege egyelőre ellensúlyozza.
A Nap kedves melegsége az ősz hűvösével küszködik,
majd e harcban megfáradva helyét az ősznek átadja.