Én vagyok a szivárvány
ki eső után fent ragyog
az ég derekán,
sok színben pompázok én
piros sárga és kék.

Jégcsapok néznek le az ereszről
csúsznak a hideg délutánba
megduplázza magát az idő
úgy ismétli az elmúlást.

Már a semmi is mindenné válik
reszket a fagyos rongy
kutyák fázásába borzong
a jéggel teli itató.

Befagyott ablakon jégvirág
szép, mert természetes
zúzmarás utcákon lépdelek
megfehéredek én is benne.

Szeretem a délutánokat,
ahogy tágra nyílt szemel
benéznek szobám ablakán,
és némán csüng a szó,
könyökig felhúzza magán
az időt,
s mint öreg bölcs emeli arcát.
Szeretem a munka utáni gondolatokat,
ahogy megméretkezik az ember,
álmodó terveit szövi
lapozgat élete könyvében
s emlékeit idézi.
Szeretem a felejthetetlen ...

Tikkasztó a hőség!
Szinte lángol a táj!
Forró az egész környék,
katlanná vált a világ!

Ilyenkor érezzük, milyen fontos a víz!
Ilyenkor is érezzük, milyen fontos az egészség!
Ilyenkor érezzük, a szomjúság mily nagy kín!
Ilyenkor vágyjuk, legyen a hőségből elég!

Az embereknek most az a kívánsága:
hogy lehetne-e e hőből ...

Beköszöntött a tavasz méla lágy illattal,
Temérdek virággal és a kertekben méhrajjaj.
Újra elindul az élet a földön,
A tavasz darabjaiból a versem költöm.

Érzem még a hajnalok hűvös hivását.
Látom az alkonyt mi a tél hajába kapaszkodik.
S érzem a nap minden sugarát mi a hideget elűzi.
Hallom a hívogató szelek lágy ...

Mintha az egész táj tűzben égne,
úgy zúdul a vörös fény a vidékre.
Vörösségével előre jelzni,
hogy nappal Őt erős szél követi.