A részekben lehet öröm vagy bánat,
pillanatnak, percnek bókolnak ők,
de az Egészben mindig szomorúság.
Az Egész mindig érzi az Időt.

Az életem látom részekre hulltan:
részlet sötétlik, részlet felragyog.
Olyan, mint másé: minden részleten túl
Egész legyint. Legyintek, hallgatok.

Hány mímeli: az Egészet nem érti,
vagy csak a ...

Cseng az érem, de rajta
pislog hamis veret.
Mit ér, ha akik adják
talpig becstelenek?

Nem kell zászlós dicsőség
mit rókaarcú nép
hoz annak ki eladta
hazáját, s volt-hitét.

Lehet, lelkem különcebb
százszor, mint annyi más:
nekem tolvaj kezektől
nem kell a kézfogás!

Mikor az Anyag önmagára nézett:
az volt a hihetetlen Ősigézet,
varázs, mindmáig fájó, érthetetlen,
mely titokként gyúl ki földi szemekben,
s visszfénye pásztáz életen-halálon,
mint lenyűgöző, félelmetes álom!

Semmit sem Alkotunk, ha ezt nem újra!
Tapogat a "tudom!" rút sátánujja,
s hangoskodnak a látszatember-bábok,
a fegyverük ...

Már mindenütt kalmárok kiabálnak.
Már mindenütt vérebek, szolgahad.
"KUTYÁKKAL ŐRZÖTT TERÜLET" az ország.
Tőled őrzik most, szabad gondolat.

Tőlem is őrzik, mert én is kimondom:
jön még oly tűz, hogy hitvány szó elég,
s ha lesz képén bőr, szégyentől pirulhat
a mában öntelt, hazug csőcselék.

Őszinte szó nélkül beteg a ...

A Nagy Torony nem épült már. Hadarta
saját nyelvén mind-mind, hogy mit akarna.
Csodás fényszem: a Nap állt meg az égen.
Ámuldozott az összevissza-népen.

Én nem tudom mily varázs vetett véget
építő kéznek, egynyelvű beszédnek,
de jól tudom: nem ezerféle nyelvnek
hatalma hozta el a veszedelmet.

Ma is csak hisszük, hogy közel a messze. ...

Megyünk-e még a roppant hegygerincen
a csillagfényes erdőkön keresztül
az ismeretlen szabadság elé?

látjuk-e még: ívén a messzeségnek
a gyöngyarany nap mint ég újabb fenyők közt
s utolsót lobban - már a tegnapé?

miénk a táj ahol vizek rohannak
végtelen kékbe kitáguló holnap
olthatatlan szomját eloltani

merünk-e majd ...