Itt fekszem egyedül, betegen ágyamban,
Még most is Te jársz mindig az agyamban.
Mily jó lennem ha velem lehetnél,
Búmat, bánatomat rögtön feledném.

Szeretlek Kedvesem, most érzem igazán,
Hogy nem látom arcodat a monitor ablakán.
Hiányzol nekem, mint kenyérnek a só,
Oly nagyon, hogy nincsen arra szó.

Bárcsak lennél ágyamban takaró,
S magamra húználak, az lenne jó.
Betakarnád megfáradt testemet,
Mikor eljött az idő, s végre este lett.

Boldogok lennénk egymás karjában,
S betegségem elmúlna hamarjában.
Remélem rám gondolsz ezen az este,
Mikor lepihen ágyamba a beteg testem.

Hamarosan remélem veled lehetek,
S mesélhetem neked a történetemet.
Ne aggódj Kedvesem, nagyon szeretlek,
Mikor lehetsz enyém? Ezért reszketek.

Az Isten egyszer meghallgat talán,
S karjaidban tartasz az év egyik napján.
Akkor enyém leszel örökön-örökké,
Senki el nem választ Tőled soha többé.