Már nem kap el az ihlet
Ennél többre nem telik
Kövér esőcseppek egyre az ablakot verik
Bebocsátást várva, de ha az ablakot kitárod
És beengeded, azt a percet sokáig bánod
Könnyé válik arcodon az égi áldás
Átokszót suttogsz, nincs megváltás
Egy esélyem volt csak a jóra
Kár már időt vesztegetni a szóra
És a kockák csak sebesen forognak
Rajtam szenvedéseid új sebet okoznak
Egy füstös presszó ajtajában állva
Egyre csak az égi jelet várva
Menekülnék innen; rohannék fejvesztve
Egész eddigi súlytalan életem eleresztve
Miért változunk, ha senkit nem érdekel
Miért áldozunk, ha a régi képekkel
Nem nyerünk semmi újat
Zárd le végre a múltat
Bár nem ígérek semmi jobbat
A jövő sok új szenvedést is hozhat
Kire számítsak magamon kívül
Sikolt a múlt démona, szinte magán kívül
Felnézek az égre, onnan várom támaszom
Isten nem figyel rám, nem érdekli válaszom
Nem figyel, nincs ott, hosszú útra indult
S bár esetlen lelkem ettől nagyon feldúlt
Nincs remény fentről, a pokolból sem súgnak
Ez nem ideje többé ördögnek és úrnak
Soha nem léteztek, ismerd be végre
Ne a rosszat lásd, emlékezz a szépre
De mi szép maradt számodra e kihalt világon
Nekem is lassan kialszik ragyogó világom
Csak pislákol immár, a változás távol
Csak futnék, rohannék a rossz árnyékából
Egyenesen karodba, egyedül az vigasztal
Remélem, elér még téged e végső dal
Megterített asztal, a gyertyafény lángol
Egy meghitt, közös pillanat, innen messze, bárhol
Szegényes ábránd, csak egy abrosz marad
Emeld fel, mert lesöprik róla borospoharad
Utolsó vigaszod, mi enyhülést hozhat
Ó, annyi a szenvedés, annyi a rossz nap
Miért nem változunk, miért
Marad a ma olyan, mint a tegnap
Miért nem virrad már ránk egy szebb nap
Nézne mindenki végre egyszer magába
A belső zegzugos folyosóján vaj' mit találna
Elásott csontvázak, egy temető teli
Ezt a lépést megtenni senki nem meri
Nem is csodálom, az én lelkem sem rejt szebbeket
Felszakítani ismét az épphogy beforrt sebeket
De szenvedek. És majd mindenki így érez
Senki nem szól a másikhoz, senki nem kérdez
Persze csak egy kérdésre felelnék igennel
De hosszú évek óta már nem teszed fel
Habozok a válasszal, már nem tudom, mit akarok
Nézd. Az égen milliónyi ragyogó csillagok
Egyszer én is oda jutok. Fényem ragyogón világít a Földre
Onnan nézlek majd magányosan, örökre összetörve