Búsan rejti bánatos szivében
Lángszerelmét a hű csendes ifju,
Titkon ég, vágy, s hervad élete.
Akit óhajt, Lilla hajnal arcát,
Szép szemében lelke szép sugárát,
Félve nézi, félve vár reá.

Szólna; de rebegve vész el ajkán
A szerelmes szózat, csak szivében
Ég és forr a néma vallomás.
Néha bátrabb: elmerűlt ...

Most ordítanék.
Fák, bokrok ágait
félretolva rohannék
arra, ahol senki sem
lát, kietlen ösvényen,
úttalan erdei úton,
vadállatoktól meg nem
rettenve keresnélek.
Keresnélek szép szóval,
kacagással, könnyekkel,
halkan, kétségbeesve,
ordítva, észt vesztve,
amíg meg nem látlak,
meg nem talállak,
valahol, ...

Mit nekem hab! mit nekem vész!
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.

Rajta! gyorsan evezőhöz,
Talpra, reszkető legény!
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.

Éj borong ott, sűrü ködnek
Kétségbarna éjjele;
Lyány! temetve mindörökre
Legyen emléked bele,

Ki ez égő ...

Mosolygjatok rám, oh mosolygjatok,
Ti szép leánykák szemei!
S én el fogom felejteni,
Hogy már olyan sokszor megcsaltatok. -
Véljük, hogy a lyányok szíve az ég,
Mert mélyei, mint ez, úgy ragyognak.
A lyányi szív csalárd folyó csak,
Amelybe sugáraikat veték
Az égi csillagok...
Ki ott mennyet keres, elnyelik a habok.

Dacos leány!
Hagyd megcsókolni magad,
Hagyd átölelnem derekad.
Nap megy nap után,
S ha napjaid elhaladnak,
Maradsz magadnak.
Száraz derekad
Majd senki meg nem öleli,
Csak a koporsónak deszkája,
S halvány ajakad
Más nem csókolja, csak a sír férgei...
Gondolj reája. -
Mit érzesz,
Nem rendül meg szived?
Nem érezed,
Hogy ez ...

Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint
A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?
Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? Endymionnal
Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?
Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,
Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:
Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,
...