Húsomba vájnak komor reggelek.
Mardos az üresség, hogy nélküled ébredek.
Hiányod éget, mert nem hallom hangodat,
s mert agyam képtárából törölnöm kellett arcodat.
Tompán puffannak a szavak ha nevedet kimondom,
szívem megadóan elfogadja sorsom.
Néha azért felbukkan egy - egy messze suhant emlék,
hogy számban tarthassam még az eltűnt boldogság ...

Amikor téged minden bánt - nekem ez annyira fáj,
Csókjaimmal törlöm patakzó könnyed - ne sírjál!
Kedvesem kérlek, nyugodj meg már - nekem is rossz lehet.
Mondd el mi lelt, hiszen te vagy az életem, végzetem.

Miért van itt ármány? Ne higgy a cselszövés szavának,
Tehozzád nem való, mert az álnok, hazug gondolat.
Ne véljed, ne hidd, mert ...

Csak barátok vagyunk...tudod hogy fáj ez?
Mintha szíven szúrnál, de már nem érez.
Mióta elhagytál nem dobog, csak fáj,
Széttörött, többé nem lesz egész már.
Akkor nem tudtam mit vesztek,
De azóta minden nap szeretlek.
Minden egyes nap felejtek,
Egy apró, de közös emléket.
Tudom most már, mást ölelsz,
Most már akár meg is ...

Megdermedtek bennem a szavak,
tollamat most a ködbe mártom,
és húzok inkább egy vonalat
vagy kipipálom ami megmaradt.

Altattál, de jó volt szeretnem,
futottunk együtt mint zerge pár,
szemed iránytűjét követtem,
s a valóság ugrott át felettem.

Annyira fáj, hogy felköltöttél,
féltelek, talán még keresni fogsz,
de nem ...

Szerelmünk útjában irigység vicsorog,
szívünkbe karcolva kajánul vigyorog.
Vési, szurkálja meghitt perceit,
sóváran markolná örömök kegyeit.

Csillagokat lopna,fényeket magának,
hervasztaná ékét szerelemvirágnak.
Hervasztaná ékét,magányba taposná,
kegyetlen szeszéllyel a vérét kiinná.

Tegnap szívem jégkamrájába temettelek.
Köréd koszlott vágyakból fontam koszorút.
Utolsó öleléssel átfontam élettelen testedet,
S halotti lepelként rád terítettem
Szomorú lelkemet.

Úgy maradnék e gondolatszerelemben veled !
Dédelgetném továbbra is szívemet.
De jaj, szárnyaszegett madárrá váltam,
S amint földre hulltam, ...