Kiskoromban mosolyomra, mosollyal feleltél.
Nem tudtad, nem tudhattad: igaz barátra leltél.
De mégis oly őszintén néztél a szemembe,
Odajöttél és krétát nyomtál a kezembe.
A forró betonra ketten rajzoltuk az ugró iskolát,
Végezve, egymásról töröltük az eszköz porát.
Végig ugráltunk s összevesztünk ki nyerjen,
És elszéledtünk egymástól az óvoda kertben.
Percek múltán odajöttél s kezedet nyújtottad,
Csak kacagtunk de ekkor a lángot begyújtottad.

Ez a láng az mi éltet és vígasztal a rossz napokon,
Ha nem lennél nem pótolhatna egyetlen egy rokon,
Ha nem lennél nem lennének szarkalábaim,
S mindes egyes nap áthatna a kín,
Ha nem lennél félnék felébredni reggel,
Színt vinni a napjaimba míg élek csak neked kell.
Ha nem lennél én sem lennék? Ez az én talányom,
Köszönöm hogy vagy nekem drága jó barátom!