Mikor felkelek, s lábam padlót ér,
Nem vagy mellettem , lelkem egy üres tér.
Mik régen percek voltak, most fájó órák,
Hőn szeretett isteneim,rám átkaik szórják.
Kérdezni fölös, hisz választ nem várhatok,
Önhibámból áll az idő,s mindent csak ráhagyok.

Tétlen várom napom végét,hogy újra kezdjem azt,
Míg egyszer tán eljössz hozzám, s nyújtassz oly vígaszt,
Hogy az idő nem , hogy indul szárnyra kél s elviharzik,
Életünknek vége , így szerelmünk tüze is kialszik.

Nem tudom , mit tegyek.Ha eltaszítlak fáj nagyon,
De ha közel engedlek a vége kín, állj idő inkább rádhagyom.
Ez csapda, s a kiutat már keresni sem merem.
Fájó szívvel, de nélküled kell leélnem életem.