Miért fáj úgy a szívem,
bárha őrá gondolok?
Miért sajog olyan nagyon
hogy már-már meghalok?

Minden apró gondolatra
ő ugrik a fejembe,
és bosszant a tudat,
hogy kiűzni onnan nem kehet.

El akarom felejteni,
de ha egyszer nem tudom?!
Minden percben rá gondolok,
elfeledni nem tudom.

Az eszem tudja, hol a helyem,
de a szívem nem hagyja,
küzdök, lázad mindenem,
folytan sírni...jó volna.

Nem érzem a világot,
minden szürke, és unott.
Felettem egy csomó dolog,
és én figyelni nem tudok.

Feledném, ha lehetne,
de képtelen vagyok rá.
Szerelemmel szerettem,
és úgy gondolok most is rá.

Sírni, sírni magányomban,
az lenne most a legjobb.
Felolvadni a világba,
és nem létezni már, ó most!

Mert a fájdalmat hordozni
nehezen tudom már,
a szívem darabjait
nem találom...kár.