Hiányzol mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol gyereknek a játék,
hiányzol mint holdfénynek a nap sugara,
hiányzol mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint mindent, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt. ...

Hiányzol nekem.
Hiányzik ajkad,
Tengerkék szemed.
Arany fürtjeid,
Más simítja már,
Bárcsak láthatnám,
Lelked mosolyát,
Még egyszer, utoljára...

Nem találkozhatunk többé. Pedig egyszer már
összefonódtunk ebben az országban
ahol sok minden tiltva van.
Íratlan törvények dzsungelében élünk!
Nagyon hiányzol,
mint gyereknek a nyalóka,
szőlőfürtnek a száj.
Jó volna ma éjszakájában összefonódni,
megtapasztalni benned az örökmozgást.

Fázom, testem hideg és reszketek.
Vágyom rád, vágyom az érintésedet.
Csak te hiányzol és az ölelés, melytől más lesz
a reszketés.
Remélem gyorsan ideérsz.

Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyam percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem.
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.