Volt egy furcsa álmom
még most is látom:
egy kihalt pusztaságon
halálomat várom.

Nyúzott túrapálcám
két darabban hever,
reményemet vesztve
még magam törtem el.

Mert lelkem már elunta
a hosszú próbák sorát,
hát úgy döntöttem itt hagyom
testem bűzlő porát

és most, hogy hullámra légy döngicsél
s lerakja dinasztiája új nemzedékét,
rájöttem, itt kell megszületnem,
a királyi család legszebb férgeként.

S szép voltam én,
mind közül a legszebb,
de hogy elpusztult a vén,
királyságom mégse lett szebb.

Útra keltem hát,
ott hagytam húsomat,
hogy másokéból is
megkapjam a jussomat.

Dögről dögre szálltam,
de már hiába minden,
mi emberré tesz újra
oly csodaszer nincsen.

Dögevő lett hát
ki ember volt valaha
s halottak hadát
kell még felfalnia.

Dögevő az ember,
hisz mások húsán él,
Mocskos féreg mind,
ki mást nem is remél!