A hold hűvösen rám ragyog,
Csendben egyedül ballagok
Távol a város zajától
Az emberek gondjától, bajától.

Fújja a szél a fák levelét,
Élvezem az éjszaka csendjét
Sötétben megbújó magányos padok
E nyugalomért bármit megadok.

Ilyenkor, egyedül, az ember
Gondolataiban elmerül...
A fantáziám elszabadul...
Néha-néha meg is vadul.

Száll, száll a fellegekbe
Nem is gondol a tényekre
Azt képzelem, beszélgetek,
Jézustól kérdezgetek.

Válaszol, beszélgetünk...
Egy tisztáson le is ülünk
Meggyőzött az igazáról:
Nem élhetek Tőle távol

Egy úton kell, hogy járjunk
Embereket kihalásznunk...
S jött egy pillanat...
A kép megszakadt.

Egyedül ülök a tisztáson
Távol a város zajától
A hold még mindig fenn ragyog
Lassan hazaballagok

Még magam sem értem
Valami történt bennem...
A kegyelem elért engem
Érzem, érzem!