Nézem a képernyőmön a tavat,
amely teljesen őszi képet mutat.
Balatonfenyvesnél homokpadok sora
hosszan vezet be a tóba.

Az elmúlt nyár szép emléke szívünkben él.
A tájon most lengedez gyenge őszi szél.
A part már üres. Őrzi az elmúlt nyár titkát.
Szemben Badacsony. Komoran néz a tavon át.

Minden csendes, nyugodt. Hiába, ősz ...

Egy kis cinke röppen körbe-körbe.
Egy-egy morzsát gyorsan felcsippentve
repül fel a tisztán kéklő légbe,
majd onnan csicsereg le e vidékre.

Repülj, repülj, Te kedves kis cinke!
Bekerültél a szívünkbe
és ott maradsz tán örökre!
A viszontlátásra jövőre!

Az ősz teríti a páráját a tájra,
a halkan hullámzó Balatonra.
Reggel lévén a tó még nagyon álmos,
mint aki nem vesz tudomást a világról.

De a szél és a Nap is ébresztgetik.
Nem hagynak egy perc nyugtot sem neki.
Végül a tó is lassan felébred
hatására a Napnak és a szélnek.

Kezdődik egy őszi nap.
A fák a szélben ...

A parton, s a tavon lágy fény táncol
így adva hírt a csendes őszi világról.
A tó nyugodt. Viharai már elmúltak.
Gyönyörködünk az őszi Balatonban.

Minden csendes. Sehol semmi sem mozdul.
Cinke néz rám a balkonkorlátunkról.
A lehullt morzsákat fürgén szedegeti,
majd szárnyaival az őszi léget szeli.

Szél szalad a parton,
hárfázik a fákon,
balettezik a tavon,
táncol az egész tájon,

a Balaton-parti világon,
a sok-sok kora őszi árnyon,
a csendre vágyó őszi tájon,
az őszbe hajló füvön, fákon.

A szél csak ritkán fárad.
Szilajon rázza a fákat.
Némán nézem a tájat,
melyre az őszi szél így hat.

Levelet küldött az ősz.
Sárga levelét tette a teraszunkra.
Jelezte, hogy megjött az ősz
ezernyi jelét szórva a tájékunkra.

A Balaton még fehér tajtékú hullámaival áll ellent,
de nincs mit tenni. Elmúlt a nyár.
A Balatonon szünet nélkül zúgó szélnek nincsen ellenszere.
Ránk már az ősz sok szépsége vár.