A Holtak kapujánál jártam.
Remegő lelkemet kezembe zártam.
Álltam, csak álltam és vártam.
Vártam, hogy bebocsátást nyerek
És letehetem minden földi terhemet.
Aztán hirtelen, ahogy a nyári zápor
Zúdul fejemre, rám tört a felismerés,
Hogy nincs még vége, hiszen én még
Mindig életre vagyok ítélve!

Mondj esti mesét, anya kérlek!
Kötözz be, elestem, vérzek!
Simogass meg, ölelj újra! Beteg vagyok.
Úgy fáj itt a mellkasomban!
Anya,hol vagy?Hova mentél?
Engem akkor miért szerettél?
Ha rossz voltam, meg miért nem vertél?
Jobb lett volna, minthogy elmentél!
Apa ne sírj! Anya hazatér!
Amint elmúlik a tél, és majd újra nekem ...

Elszáradt a rózsafa,
Fátyolkendő függ rajta,
Hej baj, hej baj!
Nem leszek én víg soha.

A fát ki nem öntözte?
Jászkendőt rá ki tüzte?
Hej baj, hej baj!
A jászkendő fekete.

Fát rózsám nem öntözte,
Jászkendőjét rá tüzte;
Hej baj, hej baj!
A bú ide temette.

Mért nem vártál még reám,
Szép ...

Este létemnek, szomorú enyészet,
Mely felém gyengén lebegő ködökként
Elhaló fénnyel közelítsz, pihenj meg
Csendes utadban.

Hagyd az életből sietőt örűlni
A mulandóság temető vidékén.
Nem soká, hajh! nem, kicsapó vidámság
Csalja utólszor.

A szelíd emlék hata meg, s enyelgőn
Vet sugárt éltem hideg ...

Jó istenem volt és szép angyalom.
Amannak bíztam égi bő kegyében,
Emennek éltem földi kellemében,
S futott előlem minden fájdalom.

De ah a múlt jót mit magasztalom.
Az angyal engem, vesztésem dühében
Én elhagyám az istent s kínörvényben
S láng vészben forra éjem, nappalom.

A bűnt kiáltám; eljött s meg nem ölt,
Felhíttam ...

Én a kozmosz gyermeke vagyok.
Nemzőm az éltető energia, a
Vörösen izzó, kápráztató napkorong,
Szülőanyám a vad, sötét éjek királya, temetők őre, a büszke fényű,
Százarcú hold.
E földi lét nekem csupán egy röpke pillanat.
Karmáim gyűjtőhelye,
Ahol a végtelen hátán vágtató zabolátlan lelkem mielőtt tovább
Repülne megáll, s ...