Tegnap a holdfényes éjszakánál,
arra gondolok, mi lesz velem ha meghalok?
Testem porrá lesz a lelkem semmibe vész.
A gondolat elszáll .
Nem lesz több ölelés...

Emlékszem még régi öreg anyókákra,
kik minden este a templomba jártak.
Vállukon peliner, mintha muszáj volna,
rendületlenül,hajolva,
imádkozni mentek a templomba.

Elszorul a torkom,szívemen a hála.
Talán értünk imádkoztak,viszonzásra várva.
De mi csak éltünk,örülve a létnek,
és most ott nyugosznak Isten kebelének
legmélyebb ...

Éjjel a sötétben csak mi vagyunk,
Nézzük egymást, mégse látjuk.
Elképzeljük a gyönyörű Halált,
Hogy mit mondanánk?!
-A szerelmesek nem csalják meg egymást.
De ha jő a Halál az utolsó csók neki jár!

Köszönünk mindent amit te adtál,
isten életed vette ezért te meghaltál.
Annyi szép dolog várna még rád,
de csak ábránd mert nem vagy már.

Örülnénk ha itt lennél velünk,
beszélnénk és jó lenne a kedvünk.
Most mindenki sír mert elmentél,
csak emlék maradtál pedig kellenél.

Érted sírunk át minden éjszakát,
sose fogjuk ...

(Marian Cozma emlékére)

Tehetség volt, ki látta ezt vallja.
Erős, kitartó; e szót már nem hallja,
Mert a kés nem csak szívét szúrta,
Hanem lelkünk legmélyét, mi így ezt súgja:

Bár elmentél tőlünk, itt hagytál bennünk,
De téged mindörökké megőrizünk!
S a búcsú könnyek, mit utánad küldünk,
Talán nem sokat ér, de ...

Bezárt burok, mely nem reped,
a világ ennyi, hol élhetek.
Csupán egy apró szék jutott,
S egy ablak, hol még láthatok.
Akármi voltam : elveszett.
Semmim sincs már : csak létezek.
Kővé változva, sziklaként,
remények nélkül, vágyva fényt.
Semmi sem tart a föld fölött.
A test rokkant, lélek törött .