A lehelet megremeg,
himbálódzik az ág,
szél süvít az út felett.

Méregszag tölti be az éjjelt,
port kavaró csend, mély és bús.
Kongó üresség.

Tekintetek tűnnek fel a ködben.
Egy remegő hang,
egy elhalványult íz.
Ölelés, hangok délibábjai.
Rettentő feleslegesség.

Hogy meghallgatta imámat, köszönöm;
Egy időre remélem nem gyötröm,
Tisztelője.

Hogy itt hagyott még, el nem vitt,
S hogy meggondolom újra, mi a hit,
Tisztelője.

Hogy a barátság még virágozhat,
Csók s ölelés záporozhat,
Tisztelője.

Térdre ereszkedem Ön előtt,
S köszönök minden ...

Most szó nélkül ölteném,
holtnak arcát enyémre.
Poharam méreggel tölteném,
s koccintanék e szenvedésre.

Ugranék Dunába,
hogy pakoljanak zsákba,
nincs nekem erőm,
erre az életnek nevezett marhaságra.

Ez így nem élet,
nem látni téged,
hogy bontod ki szárnyaid.
Most hogy őrzöm álmaid?

Felnőttél ...

Lágyan leng gondolatom s a Nap csak csüng a horizonton.
Vérzik az ég alja s cseng a hegyek közt véres ajka.
Nem látni már a felhőt s a Hold is kibújni látszik.
El világ! Félre az utamból, itt az én időm következik.

A lágy szellő sikítva fú bele a nyárfaligetbe.
S önti langyos csókjait az emberekre!
Messze szállnak a madarak, s héja csap ...

Márt csak a háta látszik a távoli homályban,
Némán süpped ő el a hatalmas tájban.
S ki ez az ember ki így él? S nem tudsz róla semmit!
Őaz ki kirekesztve élt mert megölte saját vérét.

Ahogy a holdat a nap öli meg minden reggel,
S mindent az izzó vérvörös égbolton rejt el.
Káin is megölte Ábelt puszta két kezével.
Nem számolt ő ...

Amikor a remény elveszik,
És a Földet egyszer elveszik,
Mikor már hó sem esik,
Akkor az alkoholista sem iszik.

Nem szólnak többé a madarak,
Nem vicsorítanak Rád agyarak.
A bűnöd a szívedben jelet rak,
Hogy ki ne törjön az ablak.

A csaló sem kártyázik többet már,
Eltűnik a sűrű gyárfüstben a táj,
És elönti földjeinket a ...